#Varga Mihály


Ekkora béremelést ígér Varga a tanároknak és a rendvédelmi dolgozóknak
 

Ekkora béremelést ígér Varga a tanároknak és a rendvédelmi dolgozóknak

A pedagógusok 10 százalékos, míg a rendvédelmi és a fegyveres dolgozók 5 százalékos béremelkedésre számíthatnak. Jövőre 43 ezer ápoló és 18 ezer orvos részesülhet béremelésben, amelyre 15,8 milliárd forint jut - ígérte a nemzetgazdasági miniszter az Origónak adott interjúban. Beszélt arról is, hogy ellenzi a halálbüntetést, illetve hogy kirgúná a kormánypolitikát kritizáló MNB-dolgozót, ha ő lenne a főnöke.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu

Varga: 70 milliárd jöhet be idén állami ingatlanok eladásából
 

Varga: 70 milliárd jöhet be idén állami ingatlanok eladásából

Az állam működéséhez nem feltétlenül szükséges ingatlanok értékesítéséből 70-75 milliárd forint bevételt tervez idén a kormány. Emellett olyan postai, MÁV- és honvédségi ingatlanokat értékesíthetnek a minisztériumok, amelyek eladását az elmúlt években elhalasztották – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter kedden az M1-en.

MTI MTI


És akkor Varga Mihály kipécézte az Ubert
 

És akkor Varga Mihály kipécézte az Ubert

Egy fiatal lány meggyilkolása után kapott észbe a kormány a trafikok lefóliázása ügyében, folyamatos a magyarázkodás. A trafikos törvényt nem, de a vasárnapi boltzáras törvényt már átírták, a devizahitelesek pedig hamarosan megkapja a várva várt levelet az elszámolásról. Egy furcsa áfacsalási ügy hömpölyög tovább, a Lidl és 12 magyar cég pedig hajba kapott. Az Ubert kipécézte magának a kabinet, a Tv2 az Éden Hotel miatt szorult helyzetbe lavirozta magát. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu



És akkor folytatjuk a rezsiharcot önmagunk ellen
 

És akkor folytatjuk a rezsiharcot önmagunk ellen

A kormány háromszor is bejelentette, hogy csökken a személyi jövedelemadó kulcsa, és nagyon jól járnak, akik szeretik a disznóhúst, de utálják az illetékeket. Brüsszel zöld utat ad az orosz-magyar atommegállapodásnak, és kiderült, melyik pályázatok miatt függesztette fel a 700 milliárdos támogatásunkat. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.

hvg.hu hvg.hu

Botrány Karcagon: Ki tolja el jobban Marcsikát?
 

Botrány Karcagon: Ki tolja el jobban Marcsikát?

Lehetetlen eldönteni, hogy MSZP-s, DK-s, jobbikos vagy fideszes a karcagi sikkasztási ügy. Az is lehet, hogy mindenki benne volt, pártoktól függetlenül – meg az is, hogy senki. A Fidesz vehemensen próbálja eltolni magáról az ügyet, és közben pont egy olyan céget próbál a szocialistákhoz kötni, amire közbeszerzési eredményei alapján nehéz lenne azt mondani, hogy nem kedvelt baloldali cégnek nézték az elmúlt években. De inkább a cég, amelyre a fókusz került a napokban, nőttön-nőtt, akárki is volt hatalmon, milliárdos megbízásokkal hízott nagyra.

hvg.hu hvg.hu


A sertéságazat odavan Varga bejelentéséért
 

A sertéságazat odavan Varga bejelentéséért

Örömmel fogadták a szakmai szervezetek Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter keddi bejelentését a sertéstőkehús általános forgalmi adójának 5 százalékra történő csökkentéséről jövőre. A Vágóállat és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT), valamint a Magyar Húsiparosok Szövetsége (Hússzövetség) is úgy vélte, hogy a lépéssel fehéredhet az ágazat.

MTI MTI

15 százalék lesz jövőre az egykulcsos szja
 

15 százalék lesz jövőre az egykulcsos szja

Két adó is csökken jövőre, ez egyelőre még csak a Nemzetgazdasági Minisztérium terve, de alighanem a kormány akaratát is tükrözi. Az szja 16-ról 15 százalékra, az áfa pedig a sertéshús esetében 27-ről 5 százalékra mérséklődik. A bankadó is nagymértékben apad, a családi adókedvezmény a kétgyerekeseknél nő. Formálódnak a jövő évi adótervek és a költségvetés. A közszolgák bére (a tanároké és a rendőröké már nőtt, illetve nő hamarosan) jövő ősszel emelkedhet.

hvg.hu hvg.hu

Varga: Soha nem tartottam pénzt a Kun-Mediátornál
 

Varga: Soha nem tartottam pénzt a Kun-Mediátornál

A Kun-Mediátorral kapcsolatban adott interjút a Karcag Tv-nek a nemzetgazdaság miniszter, aki a térség orszgággyűlési képviselője volt. Kijelentette: nem tudott a cég illegális tevékenyégéről, és soha semmi befektetése vagy megtakarítása nem volt ott.

MTI MTI

Varga Mihály az elektromos autózást nyomatná
 

Varga Mihály az elektromos autózást nyomatná

A következő egy évben 150 új elektromos autó töltőállomás jön létre Magyarországon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter szombaton Budapesten, a WestEnd City Center tetőteraszán rendezett Emobilitás kiállításon

MTI MTI


Varga Mihály: 170 milliárdot spórol a családoknak a jövő évi adócsökkentés
 

Varga Mihály: 170 milliárdot spórol a családoknak a jövő évi adócsökkentés

Ahogy számítani lehetett, adócsökkentés szerepel a 2016-os költségvetési törvénytervezetben, a tervek szerint jövőre 16-ról 15-re csökken a személyi jövedelmadó. Ezt ma jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter. Az adócsökkentés fedezetét a vártnál jobban teljesítő gazdaság és a csökkenő kamattervek biztosítják. A törvénytervezet szerint jövőre marad a családi adókedvezmény, és 70 milliárd forinttal több jut majd a közmunka progamra is. Lesz béremelés is, a katonák jól járnak, az egészségügyi dolgozók béréről semmi konkrétumot nem árult el a miniszter.

hvg.hu hvg.hu



Varga svájci cégvezetőknek büszkélkedett
 

Varga svájci cégvezetőknek büszkélkedett

A 2015-ös gazdasági kilátások érdemben javultak, az idén a magyar gazdaság növekedése 3 százalék fölött alakulhat, ennek alapján emelte a kormány az elmúlt héten az eddigi 2,5 százalékról 3,1 százalékra az ez évre várt gazdasági növekedési prognózisát – mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Svájci-Magyar Kereskedelmi Kamara keddi budapesti közgyűlésén.

MTI MTI